2014. szeptember 15., hétfő

"Otthoni" denevérészés

A minap egy hívást kaptam egy szomszédos háztömbből, egy fürdőszobába karanténozott denevérrel kapcsolatosan. A tulajdonos nem szerette volna sokáig fenntartani a karantént, megkért vigyem már el az állatot. Hosszas keresés után  az egyik fürdőköpenyről került meg az amúgy véletlenül betévedt denevér, mely egy fehérszélű törpedenevér (Pipistrellus kuhlii) volt. E denevérfaj tipikus kultúrakövető, főként lakott területeken és környékükön fordul elő.
Korábban areájának északi határa jóval délebbre húzódott, mely az utóbbi két évtizedben jelentősen északra tolódott, és ma már abszolút nem ritka faj hazánkban sem.

A "kiszabadított" denevért genetikai mintavétel után (jelenleg is folynak genetikai vizsgálatok a fajjal kapcsolatosan, egy fenotípusában eléggé hasonló másik taxon okán) engedtem el.

A fehérszélű törpedenevér nevét szárnyvitorlája szélének, szegélyének fehér színéről kapta

2014. szeptember 11., csütörtök

Nászbarlangi kutatások 2014/2

A képen látható szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus) igazi kultúrakövető faj, az állomány jelentős része épületpadlásokon hozza létre kis egyedszámú kölykezőcsoportjait a nyár folyamán. Sajnos ez a búvóhelyigény elég sebezhetővé teszi a fajt, illetve más kedvezőtlen hatások (vegyszerhasználat, alkalmas táplálkozóterületek hiánya) is negatívan hatnak rá. Az utóbbi években egyre kevesebb helyen találjuk a fajt a nyári épületellenőrzések során. Nászbarlangi hálózások során ritkán észleljük, az ilyenkor fogott egyedek valószínűleg már a telelőhelyre érkező példányok.
A szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus) jóval ritkábban kerül meg nászbarlangoknál ,int az igen hasonló, de erdőlakó barna hosszúfülű-denevér

A közönséges törpedenevér nem nászol barlangoknál, de ritkán egy-egy példánya a hálóba kerül a barlangi hálózásoknál is, így történt ez a napokban is az egyik bükki barlang előtt. A faj érdekes sajátossága, hogy befogás során gyakran halottnak tetteti magát ha éppen nem a kutató kesztyűjét rágja.
Közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) halottnak tetteti magát
A közönséges törpedenevér a legkisebb európai denevérfajok egyike