2014. július 29., kedd

Fehértorkú denevér (Vespertilio murinus) kolónia a Bükkben is!

Az előző bejegyzésben beszámoltam az egyetlen ismert hazai fehértorkú kolónia ellenőrzésének eredményéről. Nos, már nem ez az egyetlen ismert csoportja itthon a fajnak, ugyanis múlt héten sikerült lokalizálnunk egy újabb kolóniát Bükkben. Már a környéken végzett tavalyi hálózások során sejtettük, hogy lehet egy kolónia a területen, ugyanis többször hálóztuk a faj egyedeit. Be is terveztünk egy rádiós nyomkövetést, de erre végül nem volt szükség, mert egy fennsíki épület átvizsgálásakor sikerült megtalálni a kérdéses állatokat. A kolónia számára búvóhelyet nyújtó épület mellett hálóztunk is, így a befogott példányok vizsgálatával egyértelműen megállapítottuk, hogy egy hím kolóniáról van szó, mely ca. 15 egyedből áll.
Az egyik befogott példány

Hálózás a tanyahely mellett

2014. július 8., kedd

Épületlakó denevérkolóniák monitorozása


Minden év júniusában a hazai denevérkutatók felkeresik a jelentősebb hazai épületlakó denevérkolóniákat, hogy megszámolják az ott tartózkodó denevéreket, így fontos adatokat kapnak egyes hazai fajok állománytrendjeivel kapcsolatosan. A Bükkben, a Mátrában és az Alföldön kerestem fel néhány kolóniát az idei nyáron. Néha elképesztő forróságban találhatóak meg az állatok a padlásterekben. A melegedő klíma valószínűleg a most ismert szálláshelyek egy részét alkalmatlanná fogja tenni a denevérek számára. Egy-egy kolóniáról csatolok képet.

Magyarország jelenleg egyetlen ismert fehértorkú denevér (Vespertilio murinus) kolóniája
Nagy-Myotis (Myotis myotis et blythii) kolónia